Lengyelország és a balti államok kormányfői a válsághelyzet szervezésével vádolják Lukasenkát

A Fehéroroszország nyugati határain fennálló migrációs válságot a Lukasenka-rezsim tervelte ki és szervezte meg, ez a szomszédos uniós tagállamok, valamint az egész Európai Unió elleni hibrid támadásnak számít - olvasható az észt, a lett, a litván és a lengyel kormányfő hétfői közös nyilatkozatában.

Vádat emeltek egy román embercsempész ellen

Minősített embercsempészés bűntette miatt vádat emelt a Kiskunhalasi Járási Ügyészség egy román férfi ellen, aki 2020-ban egy teherautóban 59 bevándorlót akart a szerb-magyar határtól Ausztriába szállítani.

Újabb olasz civilszervezet tevékeny a Földközi-tengeren

A szicíliai Augusta katonai kikötőjébe érkezett meg 166 illegális bevándorlóval a fedélzetén még kedden a ResQ People nevű hajó, amelynek ez volt az első útja a Földközi-tengeren.

Lengyelország megerősíti keleti határának védelmét

Az illegális bevándorlást megakadályozandó Lengyelország megerősíti keleti határának védelmét - jelentette be szerdán Pawel Jablonski lengyel külügyminiszter-helyettes.

Bakondi: idén már hatvanezren próbáltak bejutni Magyarországra

Eddig idén mintegy hatvanezer embert tartóztattak fel, aki illegálisan Magyarország területére akart lépni.

Ismét magyar rendőrök indultak Észak-Macedóniába, Szerbiába és Szlovéniába

Újabb magyar rendőri kontingensek indultak kedden Észak-Macedóniába, Szerbiába és Szlovéniába, hogy segítsék a határőrizetet.

El Confidencial: Románián keresztül vezet az afgán menekültek útja Nyugat-Európába

A magyar és a horvát határvédelem megerősítése miatt megváltozott az afgán menekültek útvonala, és már a megengedőbb Románián keresztül próbálnak bejutni az erődítménnyé vált Európába.

Csaknem nyolcszáz határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén

792 határsértő ellen intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.

Bakondi: Európában és Magyarországon is nőtt az illegális határátlépések száma

Európában és Magyarországon is nőtt az illegális határátlépések száma; a nyugat-balkáni útvonalon rekedt migránstömegek a tartalékaikat felélve alagutakon keresztül és csoportosan, erőszakos fellépéssel próbálnak Magyarországra jutni.

Szemeteszsákokban megbújt migránsokat fogtak el a román határrendészek

Szemeteszsákokban próbálnak újabban észrevétlenül átjutni az uniós határállomásokon a teherautók rakterében megbújt migránsok - erről a román határrendészet számolt be, miután csütörtökön már második alkalommal fogott el ilyen módszerrel próbálkozó illegális bevándorlókat a bolgár-román határon.

Hollandia hat hónapig nem toloncolja ki a menekültstátuszra nem jogosult afgánokat

A holland ügyvivő kormány úgy döntött, hogy hat hónapig nem toloncol vissza Afganisztánba egyetlen olyan afgán állampolgárt sem, aki nem jogosult a menekültstátuszra - írta az NlTimes holland hírportál szerdán.

Az EU mintegy 37 millió euróval támogatja Litvániát a migráció kezelésében

Az Európai Bizottság az Európai Unió menekültügyi, migrációs és integrációs alapjából 36,7 millió euró gyorssegélyt bocsát Litvánia rendelkezésére.